Korkép III/4

A borítón: Cserny Gerda / Lányom

- a kép alatt, részlet a lapból -

Korpás Léri (Gelej)

"IGEN, SOKAT VÁRTAM!"

A felejthetetlen emlék, amit most elmesélek, az ezerkilencszázhatvanas évek legelején, nem emlékszem pontosan melyik évben történt, még iskolába sem jártam. Édesanya karácsony előtt néhány nappal fényesre súrolta a lakást. A sparheld környékét fehérre meszelte, a földet felmázolta, az asztal alját ívesre formált alakzatban sárgára festette, amit apró, szitált homokkal vékonyan megszórt. Mindent áttörölgetett, függönyt mosott, kézimunkákat keményített, vasalt. A süteményeket a nagymama segítségével esténként elkészítette. Imádtam köztük téblábolni. Különösen a kevert sütik készítésénél szerettem közreműködni, mert miután édesanya a tepsibe öntötte a tésztát, én az ujjammal körbe törölgettem a tálat, nehogy egy csöpp is kárba vesszen abból a finom édes-vaníliás-citromos masszából.

Másnap, ünnep szombatján édesanya gyorsan elvégzett a jószágok körül, reggeli után bedagasztotta a kalács tésztát, amiből, ínycsiklandó túrós bélest, kakaós, diós, mákos kalácsot formázott. A kemencében pirosra sült fonatok úgy mosolyogtak a fehérre súrolt deszkatáblán, hogy kedvem lett volna mindet sorba kóstolgatni. Délután már nem győztem kitekintgetni az ablakon. Egyre csak kérdeztem, mikor jön a Jézuska. Drága édesanya megunhatatlanul válaszolt: "Nem tudom kislányom, talán este."

Hej, de nehezen vártam az estét. Délután távolban élő vendégek érkeztek, ők egy időre lefoglalták a figyelmemet. Végre sötétedni kezdett. Várakozás közben, az ablakon kitekintgetve az utcai lámpa fényében csodáltam a hatalmas pelyhekben szállingózó hópihe forgatagot. A kerítés mellett lassan botorkálva haladt valaki. Izgatottan felkiáltottam: "Jön a Jézuska!" Ám, ahogy közelebb ért, csalódottan húzódtam vissza az ablakból, mert akit Jézuskának hittem, az a szomszéd fiú nagypapája volt. Kisvártatva alig pislákoló fény közeledett nagyon lassan. Drága nagymama botorkált a nagy hóban, viharlámpással a kezében. A vastag szövésű rojtos kendőjére tapadt hó a kinti fagyos hidegről árulkodott. Amint belépett a szobába, boldog mosollyal az arcomon rohantam hozzá, ezeregy kérdés kíséretében. "Nagymama, láttad a Jézuskát? Találkoztál vele? Merre járhat? Vajon miért nem jön?" - szegénykém azt sem tudta melyik kérdésre válaszoljon. Édesanya is egyre türelmetlenebb volt, na, nem a Jézuska késése miatt. Ő édesapáért aggódott: "Hol marad már apátok, vacsorázni kellene, kihűl az étel." Mindannyian ünnepi ruhába öltözve körbeültük az asztalt. Tűkön ültem, legszívesebben az ablakban lógtam volna. Most a felnőttek beszélgetése sem kötötte le a figyelmemet, amit pedig máskor szájtátva hallgattam. Hallottam, hogy beszélnek, de ha megkérdezték volna, miről folyik a szó, nem tudtam volna válaszolni, mert gondolataim egyfolytában máshol jártak.

Egyszer csak kopogtattak a szobaajtón. Csodák csodája, megérkezett a Jézuska. Annyi várakozás után alig akartam elhinni, hogy végre szemtől szemben láthatom. A nagy izgalomtól köszönni is elfelejtettem neki. Megkérdezte, hogy hívnak, vártam-e nagyon, tanultam-e karácsonyi verset, éneket. Csak bólintottam, mert hang nem jött ki a számon. Félelemmel, reményekkel, boldogsággal a szívemben szorítottam a testvérem kezét: végre láthatom a Jézuskát, aki olyan kedves, hogy ajándékot hoz nekem. Végül csak sikerült megszólalnom: "Igen, sokat vártam!" Nem sokat időzött, mondta sietnie kell, mert sok-sok kisgyerek várja még. Gyönyörűen feldíszített karácsonyfát állított az édesapa által készített, mívesen faragott lábú kis asztalkámra. A fa ágai között szaloncukor, színes üvegdíszek, viaszgyertya, csillagszóró kíséretében mesekönyv, labda és egy nagyobbacska doboz csüngött. Alig ment el a Jézuska, fogvacogva, fáradtságot színlelve édesapa is hazaért a munkából. Persze nem volt neki semmi baja, csak megjátszotta, hogy nekem semmi sem legyen feltűnő.

Addig nem is tűnt fel, hogy ő nincs velünk. Izgalomtól hevülten rohantam hozzá: "Hol voltál, édesapa? Itt járt a Jézuska, és te nem voltál itthon. Miért nem jöttél haza hamarabb? Találkoztál vele útközben?" - választ sem várva megannyi kérdés záporozott édesapa felé. Édesanya szigorú, mégis kedves hangon pirongatta, amiért így elmaradt. "Odakinn sűrűn hull a hó, alig tudtam haladni." - válaszolta édesapa. Vacsora végeztével édesanya szőttes terítőt terített az asztalra, és gondosan tükörfényesre törölt piros almát, néhány szem diót tett egy kosárban az asztal közepére, mellé a Bibliát. Alig fejezte be ténykedését, újabb vendégek érkeztek. "Az Istennek szent angyala..." kezdetű ének csendült fel a szoba ablaka alatt, édesapa egyik férfi testvérének gyönyörű hangján, pár női hang kíséretében. "Megjöttek a kántálók!" - szaladtam az ablakhoz. Édesapa szívélyesen invitálta az egyetlen meleg szobába, és hellyel kínálta őket, miközben néhány karácsonyi éneket énekeltek és imádkoztak. Közben illatos kalács késztette a kántálókat rövid maradásra. Beszélgettek egy keveset, majd mentek tovább.

Mikor végre minden elcsendesedett, édesanya meggyújtotta a fán a viaszgyertyákat, és egy csillagszórót. Megbabonázva álltam a fa alatt, és áhítattal csodáltam a tűz szikrákat, amik ezernyi apró csillagokként sziporkáztak felém. "Kis karácsony, nagy karácsony..." - énekeltem most már fennhangon. Végül levettem a fáról két szem szaloncukrot, amit ügyelve arra, hogy egyforma darabok legyenek, annyifelé szeleteltem, ahányan voltunk. A dobozban egy gyönyörű, rózsaszínre festett aprócska bababútor lapult.

Több évtized távlatából visszatekintve, bár szerény volt, mégis ez az ünnep és ez az este volt a legszebb, legemlékezetesebb. Egymás körében, a Teremtő áldásával szeretetben, békességben ünnepeltünk. Soha vissza nem térő, varázslatos karácsony!

Kis gyermekként elhittem, hogy a Megváltó Jézus születését ünnepeljük a pompásan feldíszített zöld fával, és hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát, és az ajándékot. Bár már akkor sem fért a fejembe, hogyan tud egy kisbaba a föld minden gyermekéhez egyetlen este eljutni, fát, ajándékot cipelni. Azonban az ünnepre készülődés, a fenyőfa, a kalács illata, a gyertyafény, az ezernyi szikrát ontó csillagszóró, és az, hogy együtt a család - ami hétköznapi estéken is megvolt - valahogy mégis különleges érzést varázsolt a szívünkbe. Mára minden megváltozott, már tudom, hogy nem hozza Jézuska a karácsonyfát, és azt is megértettem, hogy nem a Megváltó születéséről szól ez a nap!