Korkép III/3

A borítón: Hernádi Dorina / Joci és Kobi

- kép alatt, részlet a lapból -

Szabó-Papp Valéria (Mezőkövesd)

Hétköznapi zöldségleves

Ma azt kérdezték a tréningen, hogy számunkra milyen egy boldog hétköznap? Mit ad nekünk, mitől különlegesebb a többitől? Mégis, mitől lehet boldog egy hétköznap?

Elgondolkodtam ezen, de még a gondolat végére sem értem, máris beugrott a Te arcod. Bekúszott az agyamba, és hiába próbáltam elhessegetni és visszahúzni magam, hogy itt most valami óriási filozófiai merengésnek kellene következnie, nem eresztettél. Így hát átadtam magam ennek a gondolatnak, ennek az érzésnek. Átadtam magam neked!

Sokszor gondolkoztam korábban azon, mitől lehet boldog egy párkapcsolat hosszú távon? Annyiféle receptet hallhattunk akár nagymamáinktól, anyukáinktól, hogy hogyan lehet elcsavarni, majd megtartani egy férfit - mondjuk valahogy anyukám engem sosem akart kiokosítani a férfiakból.

Bár főzni megtanított és egy férfi szívéhez tudjuk, hogy az étel útján lehet eljutni, nemdebár? Ha csak ezen múlt volna, jó pár kudarctól megmenekülhettem volna életem során. Sokszor szembe találtam magam a közös célnélküliségben, hogy nem ugyanazok a célok éltetnek, az például elég nagy probléma, ha te már közös fészekben gondolkozol, míg a másik azon, hogy hogyan lehetne még több időt egyedül tölteni. A humort is egy fontos szempontnak tartom, hogy tudjunk együtt nevetni, de az is fontos, hogy itt nem szabad az első pár hónapos humorrepertoárra hagyatkoznunk, mert, ha az elfogy, kiderülhet, hogy ebben ennyi volt és már csak ismétlődnek a humoreszkek, aztán azon kapjuk magunkat, hogy így 100 milliomodjára már inkább sírógörcs felé hajlunk a hátravetett fejű hahotázás helyett. Emlékszem mennyire fájt, amikor nem értették a humorom és visszakérdeztek minden egyes szó értelmére. Aztán megnyugtatott a barátnőm, hogy humorban nem vagyok olyan erős valóban, de szerinte azért vicces vagyok és lehet nevetni a mondókáimon. Aztán jöttél te, és amikor először nevettél egy jóízűt az éppen aktuális szövegelésemen, megdobbant a szívem. Aztán persze az érzelmek kifejlődéséhez még jó pár viccet el kellett sütnünk egymásnak, de legalább egy jó kiinduló pont volt az egymásra találásban.

Kicsit elkalandoztam. Szóval nekem az a hétköznapi boldogság, hogy hazajövök egy hosszú fárasztó munkanap után és te itt vársz és izgatottan elém toppansz az ajtóban, aztán eszedbe jut, hogy engem mennyire idegesít, ha valaki beszorít kicsi helyre, ráadásul még le sem tudok pakolni - és már beljebb is húzódsz. Az arcod örömtől sugárzik, jó érzés úgy megérkezni, hogy várnak. Ennél már csak az jobb érzés, amikor a mosogató is üresen hívogat és nem rám vár még a romok eltakarítása. De van az úgy - és talán ez a gyakoribb - hogy én várlak. Kulcsod fordul a zárban, hangosan beköszönsz és már kabátban elkezded a monológod. Azt hiszem neked az az öröm, ha közölheted velem, ami benned végbement, hogy végre valaki meghallgat és talán még meg is ért.

Aztán az az öröm, amikor megbeszéljük, ma nem fogunk semmi hülyeséget majszolni az esti filmnézéshez, mert elég volt és végre vissza kell térnünk az egészséges életmódhoz. De aztán én könyörgő tekintetekkel nézek rád, te meg cinkosan visszakacsintasz és már hozod is a növényi chips elraktározott tegnap esti maradékát vagy a diákcsemegéből egy tálkányit. Öröm, amikor közelebb húzod a párnád, mert szerinted szakadékként tátong közöttünk az a pár milliméter és ez a kapcsolatunkra traumatikusan hathat. Vagy amikor reggel megpróbálsz szépen beágyazni, de valahogy a párnák mindig úgy érkeznek a helyükre, mintha ágyúból lőtték volna ki - szerinted ez esztétikus, szerintem csak nincs kedved szépen eligazgatni, de ma már megtanultam az öröm részre fókuszálni a hiányosságok helyett.

És öröm még, amikor látod, hogy fáradt vagyok, de levest akarok mindenáron az asztalra tenni, ezért odajössz és bár látom rajtad, hogy egyes konyhai termékekkel nem tudod mit kezdhetnél, vagy hogy a hónapok óta ugyanott tartott fűszerek megtalálásában nehézségeid adódnak, de ott vagy velem, ott akarsz lenni és közösen akarod a zöldséget pucolni, mert ez egy hajó, egy cél. Jelen esetben, hogy tényleg elkészüljön még ma az a leves és enni tudjunk. Ez mondjuk kifejezetten előrevivő cél a számodra is, hisz ne tagadjuk, szeretsz finomakat enni. Persze, amikor az összeköltözés után első este ezzel vártalak, tudtam, hogy végképp elrontottam és innentől mindig várni fogod, hogy meleg vacsorával várjalak, de szerencsére ezt csak időnként emlegeted fel.

Hétköznapi öröm, hogy csak úgy vagyunk és hogy igen, olykor vitázunk, hangosan méghozzá, mert ez is hozzánk tartozik, meg az életünkhöz. Néha olyanok vagyunk, mint ez a gőzölgő leves a tűzhelyen. Vagyis a főzőlapon, tudom, tudom! De értitek! Néha fortyogunk, néha összekavarodunk, mint a zöldségek, de aztán összeáll egy egész jó dolog belőlünk, meg ebből a kapcsolatnak nevezett státuszból, amibe folyamatosan tesszük bele a hozzávalókat, tesszük bele magunkat. Nekem ez adja a hétköznapiasságot és az örömöt. Nem kell ünnep ahhoz, hogy tudjam jó helyen vagyok, hogy tudjam van jövőnk. Nemcsak a különleges események alkalmával beszélhetek rólad, mert azokban annyira egyszerű dicsérni vagy szeretni a másikat. Annyira könnyű, amikor csak a jó dolgokban kell gondolkodnunk, de a hétköznapok pont azok, amik nagyon szürkék tudnak lenni. Elfásulttá tesznek bennünket, megnyomorítanak, betábláznak, lekötnek. Felkelés, indulás, munka, hazaérés, főzés, fekvés, indulás.. Egy örök körforgás. Lehet persze ezt néha turbózni és nem csak párban lehet öröm egy hétköznap este. Azt hiszem, én főleg azért tudom már veled ezt így értékelni, mert előtted megtanultam magamban értékelni ezeket a napokat is. Számomra te vagy a hétköznapi öröm! Na, ennél szebbet még tényleg nem írtam senkinek!