Egerlövő
Nem vágyom semmire, megkaptam mindent,
mit ember kaphatott: sikert és könnyeket.
Szeretnék mégis visszamenni még,
hol nagykönyvbe írták egykor a nevemet.
Szeretném egyszer látni még,
az utcát , hol gyermek voltam én,
a Csurgót, a Kőhidat, s a templomot,
Hol keresztény lettem én.
Hallgatni kertünkben madarak énekét,
sétálni a Zugon és Kerteken,
boglyát felrakni a Pilikányban,
sírni a temetőn csendesen.
Behunyva szemem, látom azokat,
kik régóta nyugszanak odaát:
szülők, nagyszülők, barátok.
Hallom őseim jól ismert szavát.
Néznek bennünket szelíden,
Értünk aggódnak csendesen,
Lassan peregnek perceink,
Míg szavaik értelmét keresem.
Esti hangulat
Este fáradtan baktattam haza,
Lassan befedett mindent a sötét.
Fenn az égen előbukkant a Hold,
Hallottam a város minden neszét.
Az utcai lámpák nem világítottak,
Fényük még búrákba zárva maradt,
A madarak hangja is lassan elhalkult,
Macska gubbasztott egy fa alatt.
A közelben néha kutyák ugattak,
Felhangzott néha itt-ott halk beszéd,
Vigyázva léptem a repedt járdákon,
Kerültem minden apró veszélyt.
Sok gondolat járt a fejemben:
Merre tartasz ember, és merre világ?
Ez a század betemet szelíden,
Sírodon talán kinő egy szál virág.
Minden, mi bennünket körülvesz,
Reklám, sok semmitmondó beszéd.
Öntelt celebek a tv-csatornákon,
Egyiknek sem tudod az igazi nevét.
Hol van az ember, mely hitt önmagában?
Becsület, hűség, igazság, rég oda,
Eltűntek már az igaz barátok,
Másoknak épül sok új palota.
Aztán hirtelen felnéztem az égre,
Ragyogtak felettem apró csillagok,
Mégis van, ami megmaradt és örök,
Örültem, hogy még mindig itt vagyok.
Te jutsz eszembe
Te jutsz eszembe akkor is,
Ha eső koppan az ablak peremén,
Ha szikrázó fényével felbukkan
Éjjel egy csillag az ég tetején.
Te jutsz eszembe akkor is,
Mikor korán reggel felébredek,
S hálát adok ezerszer Istennek,
Hogy minden nap újra élhetek.
Te jutsz eszembe akkor is,
Mikor szél zúg a nyárfák között,
Levelek sodródnak földút porában,
S felhők szállnak a házak fölött.
Te jutsz eszembe akkor is,
Amikor itthon egyedül vagyok,
Mikor a csönd halkan átölel,
S nem zavarnak meg távoli zajok.
Te jutsz eszembe akkor is,
Ha el kell válnunk majd csendesen.
Egy utolsó, végső pillantással,
Rajtad pihen meg tekintetem.
Hitvallás
Hátba szúrt engemet a világ,
A gondoktól lassan összeroskadok,
Testem is egyre fáradtabb lett,
Olyan vagyok, mint egy tetszhalott.
Az órák, a percek rohannak,
Kevesebb van hátra már, mi volt,
Elszállt a sok-sok év mellettem,
Még jobban becsülöm már a kort.
Bölcsebb lettem, kevésbé izgat,
Mit hoz a jövő, tervezni kár.
Oly mindegy: este vagy reggel jön
Agyam a régi rugóra jár.
Hitem régi: én benned bízom,
Néha feljajdulok: Uram, segíts!
Hisz nem tudom, mikor jön a perc
Mely majd az végső útra hív.
Ma még az emlékekből élek,
Tudom mi a rossz és mi a jó
Tetteimet elmossa az idő,
Életem elrohan, mint gyors folyó.