SORS ÉS VÉGZET
Messze kiáltok, rónákon át folyókon át,Bízva hogy a Végzet meghallja egy ember hívó szavát.Bátran nézek vele szembe, úgy, kinek nincs félelme,Már tonnányi súllyal nyom a létezés terhe.
Megszürkül a világ, füst járja át,
Tüdőmben érzem a Sors útjának porát.
Sors amely a Végzetem,
De a sors fonalát felveszem.
Eltépem egy szelíd mozdulattal,
És elmúlok a reggeli harmattal.
Tűz fut át a lelkemen, tűz hevétől reszketem,
De visszalépni már nem tudok és nem is akarok,
Garantáltan szabad vagyok.
Testemről lassan lekopik a máz,
Az vagyok, amit alatta találsz.
Lassan eltűnik majd minden nyomom e világból,
És új életet kezdek egy szebbet valahol máshol.
TAVASZRA VÁRVA
Bús, töprengő hangulatban,
Lágy, ringató kábulatban
Folytatom reménytelen harcom.
Hideg szél mardossa az arcom.
Hold fénye tükröződik a jégen,
Üres utcán visszhangzik a léptem.
Tűnj el, múlj el, hideg tél!
Szívünkbe már elég fagyot temettél.
SZÁMADÁS
Életem rozsdás emlékeiElenyésznek az idő múltával.Van, hogy nem törődök elegetA gondolatok súlyával.
A szó, amit nem formál meg ajkam,
bent marad,
Ha nem figyelek,
talán egy nap mind a világra szakad.
Lenne benne sok igazság,
Noha egy részük gazság,
Legtöbbjük csak pimaszság.
Van benne bántó,
Van, ami mélyen szántó.
Egy része vulgáris,
Mások joggal kérdeznék:
Normális?
Van ott szerelem, csalódás,
Arccal falnak csapódás.
Van ott bőven szitok,
És féltve őrzött titok.
Ezernyi bolondság, nevetés,
Meg fájdalom és temetés.
Helyesen megítélni csak akkor tudnának,
Ha ezek egyszer a felszínre buknának.
REMÉNYVESZTVE
Tőrök szurdalják szívem,Egyre inkább veszítem a színem.Halványodom, árnyékká válok,Kiutat egyre nehezebben találok.
Egy vérző seb egyszer elmúlik,
De ez a kín belülről emészt,
És gyógyulása a végtelenbe nyúlik.
Most úgy érzem a szenvedés örök,
Úgy vergődök,
Mint egy galamb a sólyom karmai között.
Próbálok elszökni, ijedten csapkodok,
Remélve, hogy talán szabadulok,
De az erőm elszállt,
Már küzdeni sem tudok.