Versényi Miklós

1954-ben Budapesten születtem, jelenleg Sajóörösön élek feleségemmel. Egy fiam és egy hétördög unokám van. A középiskola elvégzése után belecsöppentem a munka világába. Voltam segédmunkás, konyhalegény, betanított festő, matróz és SZTK ellenőr. Úgy is mondhatnám, hogy voltam én minden csak akasztott ember nem. 1981-ben szereltem fel rendőrnek, mint egyenruhás járőr, majd pár hónap elteltével a bűnügyi osztályra kerültem nyomozónak Tiszaújvárosba. 1988-ban elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskolát és szolgálati érdekből a Borsod megyei Rendőr-főkapitányságra helyeztek át az Életvédelmi Alosztályra, ahol csak emberölési ügyekben dolgoztam. Két év után Tiszaújvárosba neveztek ki Bűnügyi osztályvezetőnek. Hét év eltettével ismét a főkapitányságra helyeztek, ahol 2006-ig nyugdíjba vonulásomig az Értékelő Elemző Osztályt vezettem. Pár év elteltével egyre jobban törtek elő az emlékek, a régi kollégák és az ügyek. Több ezer ügyben dolgoztam, de volt egy pár melyek nagyon bevésődtek az emlékeimbe és azt éreztem, hogy ki kell írjam magamból. Szerettem volna az eseteket úgy leírni, hogy izgalmas legyen, de ugyan akkor betekintést adjon a civil embereknek a nyomozók munkájába. 2014-ben egy reggel leültem a gép elé és a fejemben elkezdett peregni a film. Láttam a helyszíneket az áldozatokat a kollégákat. Szinte meg sem álltam és naponta megszületett egy - egy eset leírása. Az bűncselekmények az 1980 évek végén történtek, az ügyek iratai már selejtezésre kerültek. A civil szereplők neveit megváltoztattam. Örülök, ha írásaimmal egy kicsi örömöt tudok szerezni az olvasóknak.