Felhőcske és a szivárvány

                                                                         részlet

Amikor Morcos ereje egyre alább hagyott és már csak finom nyári zápor hullott a Földre, valami különleges történt. Egy olyan, amit Felhőcske még sohasem látott. A szikrázó napsugarak ragyogó pompás színekből hatalmas félkörívben egy gyönyörű selyem szalagot pingáltak az eső cseppekre.

- De gyönyörű, vajon ki lehet Ő? Milyen színpompás! Bárcsak az én ruhám is ilyen gyönyörű lenne. De az a félelmetes, tomboló Morcos bepiszkolta hófehér ruhácskámat! - életében először haraggal gondolt Morcos felhőre. Tekintete végig siklott ruhácskáján, s csak ekkor vette észre, hogy újra gyönyörű tiszta. Végtelenül boldog volt!

Oly sok élményt gyűjtött már, örömét szerette volna valakivel megosztani, de mint mindig, most is egyedül volt. Egy kissé elszomorodott. Azonban szomorúsága nem tartott sokáig. Egy csodálatos gondolat ötlött fel képzeletében. Úgy tetszett neki, hogy ha végig menne ezen a színpompás valamin, elérne a világ végére.

Ez a gondolat annyira izgatta, hogy nem tudott tőle szabadulni. Már indult is, nem várhatott tovább. Úszott, egyre gyorsabban. Igyekezett, hogy mihamarabb elérje. Nem ismerte, nem tudta ki Ő, csak azt érezte, hogy mindenképpen át kell rajta sétálnia.

- Mindent látnom kell, csak akkor ismerhetem meg a világ történéseit! - útközben Szellővel találkozott.

- Hová sietsz Felhőcske? - kérdezte Szellő, Ő azonban ügyet sem vetett rá. Csak sietett, meg sem állt, még csak nem is lassított Szellő közeledtére. Fel is tűnt neki a kis felhő különös viselkedése.

- Hm, milyen fura most Felhőcske! - dünnyögött sértődötten!

A kis felhő annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette barátját. Mielőbb találkozni szeretett volna a színes szalaggal. Sokat utazott a szellők szárnyán, valahogy mégsem került közelebb hozzá. Úgy tetszett neki, mintha inkább távolodna.

- Hová mész színes szalag, várj meg! Át akarok rajtad sétálni, látni akarom milyen a világ! Várj meg! Szeretném elmesélni Neked csodás élményeimet! - kiáltotta Felhőcske. Kiáltott, sokszor kiáltott, de válasz nem érkezett.

- Nem vár meg! Nem vár meg! - pityeredett el reményt vesztve a kis felhő. Szerette volna elmesélni gyönyörű élményeit, de a találkozás egyre reménytelenebbnek tűnt. A színes szalag színei megfakultak, zsugorodott, egyre kisebb lett, míg végül a semmibe veszett. Felhőcske szívébe mérhetetlen szomorúság költözött. Nem értette, mi történik körülötte. Azt hitte, hogy valami rosszat tett, miatta történik minden rossz. Fiatal volt és tapasztalatlan. Nem tudhatta a világ történéseit. Végtelen szomorúságában hatalmas könnycseppek gördültek végig arcocskáján.

- Nem várt meg! Elkergettem! Nagy igyekezetemmel elijesztettem Őt, mielőtt megismerhettem volna! - mesélte Szellőnek, aki visszafordult, hogy megtudakolja Felhőcske fura viselkedésének okát. Szellő megértette Felhő bánatát. Próbálta vigasztalni, de a kicsi felhő meg sem hallotta barátja szavait. Egyre csak sírt. A Nap látta küzdelmét, végtelen bánatát. Szikrázó sugaraival súgta a fülébe:

- Ő a Szivárvány! Sohasem érheted el, nem juthatsz a közelébe, mert olyan, mint egy látomás. Rövid életű, Tőled függetlenül történt így! Te nem vagy oka semminek! - eltelt egy kis idő, mire a kis felhő felfogta a szavak jelentését és megnyugodott.

Halkan, egészen halkan suttogtak a napsugarak, azonban Felhőcske fülében - mint ezernyi ezüst csengő hangja - percek múltán is ott csilingeltek ezek a gyönyörű szavak!

Suttogás közben a lenyugvó Nap sugarai áttetsző rózsaszínre festették Felhőcske hófehér selyem ruháját. Ahogy tekintete végig siklott pompás új ruháján, könnybe lábadt a szeme. Most azonban nem a szomorúság, hanem a boldogság csodás érzése csalta elő a könnycseppeket. Végtelenül boldog volt. Szeretet és hála járta át pici szívét, mely szeretet és hála szép lassan betöltötte egész lényét. Valami különös érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, mintha felhőteste csupa szeretetté változott volna és ez a szeretet körbe öleli Szellőt, a szélfiút, a Napot, majd kúszik tovább, lassan eléri a Földet az ott élőkkel együtt, körbeöleli a szomszédos bolygókat és az egész világegyetemet. Kimondhatatlan boldogságot és hálát érzett! És Ő csak mosolygott, táncolt örömében.

A lenyugvó Nap bíbor színű sugarai egy kis időre még színesre pingálták Felhőcske lenge ruháját, aztán szép lassan eltűnt a horizontról.

- Milyen csodálatos a naplemente - sóhajtott, de hangját már csak az égbolton szikrázó, ezüstös fényben vibráló Esthajnal csillag hallotta.