Tóth Arnold

Már gyerekkoromban is a rajzolás volt az egyik kedvenc időtöltésem. Kezdetben rajzszakkörbe jártam. 1994 óta festek és rajzolok. A miskolci Gábor Áron Szakközépiskola és Művészeti Középiskolába jártam, ahol alkalmazott grafikusként végeztem 2000-ben. 2006 óta címfestéssel (cégér, utcatábla, címer) is foglalkozom. Szinte valamennyi grafikai és festészeti eljárást művelem. Alkotói munkásságom is változatosnak mondható a témák tekintetében. Szívesen készítek helyi- és térségi vonatkozású tájképeket (A Déli-Bükk és Borsodi-mezőség című sorozat) és saját történeteken alapuló illusztrációkat. A kezdeti években főleg az olasz és németalföldi reneszánsz mesterek művészete hatottak rám (akiket a mai napig nagyon szeretek). Később sokat tanulmányoztam a gótikus és barokk építészetet, szobrászatot és ötvösművészetet. Ezek megoldásait sok esetben (saját ötletek formájában) alkalmazom az egyes képeimen. Ilyenek például a dekorációs, frízes, címerpajzsos munkáim. Egyes elbeszélő grafikáimban is jelen vannak ezek a hatások. A művészetben az egyéni kifejezést és az adott hangulat visszaadását tartom a legfontosabbnak és próbálok ennek eleget tenni. Szeretek elidőzni egy-egy részleten, megtartva az előbb említett momentumokat.