Várunk
Azt mondják várni kell,
hát az ember mit tehet,
türelmesen vár.
Várunk a jobb időre,
a csicsergő madarakra,
hogy ihatóvá hűljön a tea
és hogy visszaadja az aprót a
pénztáros.
És aztán?
Várunk az ebédszünetre,
a kajakómára,
a délutáni kávéra édesítővel
és a gongjelzésre, hogy vége a
robotnak.
És aztán?
Várunk a villamosra, buszra, metróra,
hogy megcsörrenjen a kulcs a zárban,
a papucsra, amit csak otthon viselsz,
a vízszintes plafonképre.
És közben?
Várunk a pittyenő hangokra,
a rezgésre,
hogy írtál,
hogy élsz,
és hogy várod a holnapot.
És még?
Hogy miért nem a ma a holnap,
hogy miért alone, miért nem together,
hogy miért nincs a csókod a számon.
És végül?
Várjuk a holnapot,
az eső illatát az aszfalton,
a didergést,
és a jó reggelt üdvözlést a
portástól.
Hogy elteljen a
nap,
hogy végre az ölelésedbe bújhassak,
hogy a leheletedet érezzem a
vállamon,
hogy együtt késsünk másnap,
hogy tervezzük a nyarat,
hogy nélküled már ne legyen reggel,
hogy a pulcsid átvegye az illatom,
hogy a veszekedéseink elporladjanak,
hogy ma a másik kérjen bocsánatot,
hogy most már jöjjön az örökkön
örökké,
amire egész életünkben vártunk.
.
.
.
.
.
Kár, hogy nem vettem észre ma reggel
azt az autót,
még egy picit várnom kellett volna,hogy átváltson a lámpa zöldre...