Fordított piramis


1971. Dohányfüst és martini gőz terjengett a Fehér Kobra Barlangban. Louis Armstrong zenéje csendült fel egy ezüst mandzsetta gombos figura trombitáján. Lányok táncoltak fekete harisnyában, szinte teljesen szemérmetlenül. Miniszoknya és egy tollas melltartó fedte gömbölyded idomaikat. A haverokkal páholyból nézhettük, ahogy riszálták hátsó felüket. Gondolatban levetkőztettük őket, de sajnos mindent a szemnek és semmit a kéznek elven ülhettünk a színpad előtt. Minden Chris Watkins tulajdona itt. A dohány, az ital és a lányok is. Chris, egy maffia alvezére volt, gyerekként árvaházban nevelkedett, soha nem ismerte a szüleit. Tizennégy éves korában döntötte el, hogy könyvelést tanul. Ő intézte sok politikus pénzügyi bérszámfejtését, míg bele nem botlott a Piramis Maffiába, akik Kentuckyt birtokolták. Könyvelőből maffia-tag, majd alvezér lett, mert nem volt beszari meghúzni egy 38-as revolver ravaszát, mikor a fővezér könyvelését próbálták ellopni tőle. Most már saját könyvelői vannak, azelőtt saját magára támaszkodhatott csak. Mivel ismert a szakmában ki tudja szűrni a legjobbakat.

Itt kerültünk mi a szerepbe: Én, John és Bill. Rohadt egy szakma a könyvelés, de a maffiában elismerés illeti az ilyen személyeket. A fizetésünk elegendő arra, hogy életben maradjunk, eljussunk Chris Barlangjába és néha meghúzzunk egy-két lotyót, ha már nem bírunk a zászlórúddal. Bill a legfiatalabb közöttünk. Fiatal korában késelés áldozata volt, de szerencsére túlélte a négy hasszúrást. John múltja rejtélyekkel teli, soha nem osztotta meg velünk, mi pedig nem kérdeztük. Az ész persze én vagyok. A magam 182 centijével és 80 kilómmal inkább illettem gengszternek semmint könyvelőnek. Amerikában tanultam a szakmát, Philadelphia egyik neves főiskoláján. Édesapám erőltette rám, hogy valami tisztességes állásom legyen, és ne járjak úgy, mint ő, aki illegális bunyókból tartotta el a családot. Fiatalon ment el, még a negyvenet sem töltötte be. Egy kis sárga végzett vele, aki ellene fogadott egy meccsen. Ő a pénzt veszítette, mi pedig az öreget. Sajnos nem lehetett részese annak, amikor átvettem a könyvelési bizonyítványom, édesanyám zagyva beszéddel próbált vigasztalni, de elnéztem neki. Fű és alkohol hatása alatt állt a nap huszonnégy órájában.

Miután betöltöttem a tizennyolcat a magam lábára álltam, most pedig huszonhárom vagyok és Kentucky legismertebb maffia szervezet könyvelőjeként dolgozom heti ötven dollárért. A pénz igazából sosem érdekelt, persze szükséges, de a hírnév az, amit nem lehet pótolni. Mindig csodáltam azokat, akik nagy hírnevet szereztek maguknak a történelem során: Napóleonra, Nagy Sándorra ezer év múlva is emlékeznek. Ez motivált mikor beálltam a maffiába. Talán itt fogok rátalálni a legközelebbi Napóleonra, vagy magam leszek az egykori császár.

John felpattant és jelezte, hogy távozik a bárból. Követtük, mindig együtt lógtunk, mint három testőr Dumas regényében.

- Hová lesz a séta cimbora? Meguntad a csajokat? - nevetett fel Bill.

- Haza megyek, holnap sok munka lesz, rám fér a pihenés! - jelentette ki John.

- Ne hülyéskedj haver, hisz még gyerek az idő! Gyere, igyunk meg egy pohár tüzes akármit! - csalogatta Bill, de mindhiába. John hátra sem nézve sietett el.

- Hagyd, igaza van, mi is menjünk, holnap vár a munka! - szóltam rá Billre.

- Nem érdekeltek, el leszek magam is! - fortyant fel Bill sértődötten, majd visszafordult Chris barlangjába.

Bill már csak ilyen volt, legtöbb idejét a szórakozásnak szentelte, keveset melózott, bár ha belevetette magát a munkába, akkor gond nélkül végezte el. Egy este elmondta, hogy azért választotta a kicsapongást, hogy felejtsen. A szeme láttára ölték meg a gyerekkori barátját. Négerek tették, akik a Tigris bandához tartoztak. Kivájták a szerencsétlen szemét, majd megetették vele, aztán mikor eleget szenvedett tarkón lőtték. Nem voltak maffia, de híresnek számítottak, amíg Chris fel nem számolta őket. Bill hálából csatlakozott Chrishez, hogy könyvelési szakértelmével segítse.

Másnap, nehezen ébredtem. Lüktetett a fejem, éreztem csak egy pohár rumos kávé segíthet. Elkészítettem, majd lehúztam egy pohárral. Jóleső bizsergés fogott el. Az órámra pillantottam, amely 6:11 mutatott. Késésben vagyok, fél hétre az irodában a helyem. Felkaptam a kabátom, meg az esernyőmet és sietősre fogtam. Hűvös, esőszagú reggel volt. Az utca kihaltnak tűnt, már mindenki a munkahelyén, csak én kések szokás szerint. Ha a közvetlen felettesem Chris lenne, biztos betörné az orrom a szétszórtságom miatt.

A könyvelési iroda a Denville Jackson Street 2 szám alatt állt, kicsi utcában, hogy ne legyen szem előtt. Bár az összes denvillei rendőr Chrisnek dolgozik, de sosem árt az óvatosság. A különféle áruk szállítási könyvelése, mindig is értékesnek számított. Bárki tökét meg lehet szorongatni egy balul elsült könyvelési dokumentummal, még a Piramis Maffiáét is. Chris alvezér, nagy csorba esne a hírnevén, ha valami gáz lenne a pénzügyi jelentésekkel. Az irodában már Bill várt rám. Csüggedt arccal a földet bámulta.

- Sosem foglak megérteni haver, éjnek éjjelén térsz haza és a munkában mégis első vagy - mosolyogtam rá. Bill nem viszonozta. Egy cigarettát halászott elő a kabát zsebéből és remegő ujjakkal meggyújtotta.

- Baj van, Bill? - kérdeztem rá.

- Rohadtul nagy a baj, Hugh! - szívott egy nagyot a cigarettából, majd folytatta. - Johnt holtan találták meg.

Mintha az utolsó mondat egy revolverdörrenés lett volna közvetlen a dobhártyám mellett. Ledobtam magam egy székre, majd csípős könnyekkel küszködtem. Rágyújtottam én is, éreztem, hogy nikotinra és alkoholra van szükségem. Utóbbit nem tartottunk magunknál a munkánkból eredően, józanságra volt szükség. John asztalát figyeltem, amely az iroda balsarkán lett kialakítva, közvetlen az ablak mellett. Üresen állt.

- Hogy történt? - kérdeztem, bár féltem megtudni a részleteket.

- Nem tudok semmit, engem Leo hívott fel. A részleteket, majd személyesen közli, éppen idetart.

Próbáltam megőrizni a higgadtságom, de kis híján elszakadt bennem a cérna. Vártunk Leóra. A papírokra rá sem tudtam nézni. Nem érdekelt a munka. Egyik cigarettát gyújtottam meg a másik után, pillanatok alatt a hamus megtelt. Kocsi csikorgás és kéziféknyikorgás törte meg a csendet. Az irodába Leo lépett be, majd szélesre nyitotta az ajtót, hogy beengedje Chris Watkinst, a főnököt. Személyesen nem sokszor találkoztunk vele. Elegáns fehér öltönyt viselt, kalap pihent a fején és ezüstözött sétapálcát tartott a kezében, mint a nagy gengszter a filmekben. Pofátlanul fiatal volt alvezérnek, de nem korban mérték a vezetőséget, hanem tökösségben. Chris pedig merészségével érdemelte ki a címet.

Mindketten felpattantunk a székből és vigyázzállásban feszítettünk.

- Uraim a mai napra kimenőt kapnak és részvétem a barátjuk miatt! - jelentette ki Chris.

- Hogy történt uram? - kérdezett rá Bill.

- Csak akkor szólalj meg, ha kérdeznek ostoba! - hurrogta le Leo.

- Semmi baj! - intette le a csicskását, majd Bill szemébe nézett. - Valaki elvágta a barátja torkát. Szeretném, ha elmondanák hol jártak tegnap éjjel?

Elvágták a torkát? Lüktetett a fejem, mintha egy hektoliter vér kavargott volna benne.

- A Fehér Kobra Barlangban voltunk. Kiengedtük a fáradt gőzt. Piáltunk és pöfékeltünk. Aztán mindenki ment a maga útjára, én még kicsit maradtam és elnéztem a táncos cicákat - kezdett a magyarázkodásba Bill.

- Értem. Van, aki tudja bizonyítani, amit állít? - kérdezte Chris.

- Persze, a bárban tartózkodott Félszemű Alfred is a maga másod sofőrje. Még váltottunk is vele pár szót és meghívtuk egy pohár martinira.

- Maga meg tudja erősíteni a társa állítását, Hugh?

Bólintottam. Megszólalni sem tudtam a döbbenettől. Elvágták John torkát? Kinek volt erre bátorsága? Christől mindenki tartott, így minden alkalmazottja védelmet élvezett.

- Voltak családtagjai, vagy bárki? - kérdezett tovább a vezér.

Bill ismét átvette a szót, ezzel kisegítve engem, látta, hogy rossz passzban vagyok.

- Nem tudunk róla. Mindig velünk lógott. Ellenségei sem voltak, ha jól sejtem, bár a múltjáról semmit sem tudunk igazán.

Chris elgondolkodott a hallottakon, majd kimérten válaszolt az elhangzottakra.

- Rendben van, kiderítem ki tette. Az én embereimet nem gyilkolhatják meg csak úgy! Az egyik rendőr barátomat fogom ráállítani az ügyre. Valószínű, hogy előtte elbeszélget magukkal is. Maga pedig Hugh, szedje össze magát. Menjen haza, zuhanyozzon le és hajtson fel két pohár whiskyt, aztán jobb lesz!

Most jutott el igazán a tudatomig a beszélgetés, bólintottam, majd megfogadtam Chris tanácsát.

Frank Harris délután kettő felé kopogtatott be. Épp szundítottam. Fejfájás gyötört. Reggel egy üveg whiskyt vedeltem be, két pohár helyett. Frank alacsony, köpcös, kopaszodó zsaru volt, aki Chris jobb kezeként vált híressé. Ügyelt a rendre a maffián belül. Szinte minden dohányszállításnál jelen volt. Ugyanis Chris fő üzleti forrása a fűből eredt. A kábítószert és a leánykereskedelmet elítélte. Bár a Piramis vezetője, aki az ő főnöke is, kábítószerrel üzletelt, de megegyeztek, hogy Chris a dohányért felel és így le van zsírozva a lelkiismerete.

Billhez hasonlóan beszámoltam a tegnap estéről. A zsaru jegyzetelt, majd megköszönte az együttműködést. Búcsúzóul meghívtam egy pohár whiskyre. Felhajtotta, majd távozott. Nem hagyott nyugodni John halála. Magamra kaptam a kabátom és a Fehér Kobrába igyekeztem. Bill is hasonlóan gondolkodhatott, mert a pultnál ücsörgött egy martinit szorongatva a kezében. Nem volt részeg, de látszott rajta, hogy reggeltől kortyolgat az üvegből. Szótlanul ültünk egymás mellett hosszú perceket mire megszólalt.

- Haver, nincs ez így jól! Ki a franc ölhette meg Johnt? Ha hallgat rám tegnap, akkor velünk marad, és a gyilkost elkerüli.

- Hacsak nem egy alaposan megtervezett merényletről van szó - vágtam rá.

- Gondolod?

- Persze! Johnnak nem voltak ellenségei...

- Honnan tudod? Nem ismerjük a múltját! - szakított félbe Bill.

- John két évet dolgozott velünk. Bár nem tett említést a múltjáról, de nem olyannak ismertem, aki ellenségeket szerzett volna. Csendes pasi volt, igaz, ha kellett ki tudott állni magáért.

A bárban felcsendült egy kis jazz-zene. Kezdett megtelni a bár. Csak azok léphettek a Fehér Kobra Barlangba, akik Chrisnek dolgoztak, vagy jó baráti viszonynak örvendhettek. Voltak politikusok, rendőrök, dohányszállítók és üzlettársak is, akik rendszeresen jártak a bárba. Prostikat és kábítószereseket nem tűrtek meg itt. A kidobók be sem engedték az ilyen alakokat. A rendbontás ritka volt. Egyszer egy politikus összebalhézott Chris akkori partnerével. Természetesen egy szukán vitáztak. A képviselő leharapta az üzlettárs fülét. A biztonsági őrök szerencsére időben közbeavatkoztak különben vérfürdő lett volna. A politikust zárt ajtók mögött agyonverték Chris utasítására. Nem tűrte meg senkitől sem, hogy rontsák az üzletét és bántalmazzák a partnereit.

A jazz megnyugtatott. Kikértem két pohár rumos kávét, hogy csillapítsam a fejfájást. Az egyiket Billnek szántam, de ő elutasította, így felhajtottam mindkettőt. Éreztem, hogy tisztulnak a gondolataim és tompul a fájdalom. Kezdett az egyensúly visszaállni. felpattantam majdnem felborítva a bárszéket.

- Merre? - kérdezte Bill.

- A gyilkosság helyszínére. Látni akarom, hol ölték meg a barátomat. Aztán pedig a hullaházba, mielőtt felboncolnák Johnt, még látnom kell.

Bill követett. Kíváncsi volt, mint én, bár rettegés fogta el, hogy megnézzük a hullát. Az ember addig érzi jól magát, amíg nem látja a szeretteit zéró üzemmódban. Így könnyebb feldolgozni az agynak, de a kíváncsiság már csak ilyen.

Hideg szag volt, a hullaházak jellegzetes szaga. John mellett egy halottkém került-fordult, nevezetesen Dr Emili, egy horvát származású nőci, aki a lehetőségek hazájában tanult és aztán itt telepedett le. Túlsminkelt arca és bombasztikus külseje furcsán hatott rám. Legalább John jó kezekben van, gondoltam magamban és kicsit elmosolyodtam. Közvetlen Emili mellé léptünk, aki ránk sem sandított, tovább folytatta a munkáját. John hófehérre dermedt, sötét hajába ősz tincsek nőttek. Nem tűnt halottnak, inkább úgy látszott, mint aki az igazak álmát alussza, ha nem lenne a nyakán a hat centis vágás, megszólítanám, - "hé haver, ne színészkedj, kelj fel!".

- Gondolom ismerték? - kérdezte Emili, aki épp John pupilláját vizsgálta.

- Együtt dolgoztunk - válaszoltam.

Bill meredten figyelte a halottat, mintha nem is lenne jelen és eltévedt volna egy tudatalatti labirintusban. Rossz látványt nyújtott, aggódtam érte. Talán most tudatosult benne, hogy kit veszítettünk el.

- Chrisnek dolgoznak, ha jól sejtem? - kérdezett tovább a halottkém. Már a körmöket vizsgálta.

- Nem titok, tehát igen.

- Akkor nyilván van pár ellenségük?

- Maga rendőr bassza meg? - horkant fel dühösen Bill. - Mégis mit képzel, itt fekszik a barátunk, nem kihallgatásra jöttünk...

- Bill elég lesz! - szóltam rá.

- Valóban nem kihallgatáson van, de nem is temetőben, hogy ne lehessen kérdezni az embertől. Holnap úgyis elhantolják a hullát, majd ott sirassa - fortyant fel Emili.

Bill a kezét lendítette, de félúton megállt és inkább kiviharzott, mérgesen becsapva az ajtót maga után.

- Elnézést a jelenetért - mondtam.

- Megértem a barátját, de fölöslegesen kapta fel a vizet. Egy maffiának sok ellensége lehet. tehát a gyilkos akárki lehetett. - A nő lehúzta a kesztyűt és a szemetesbe dobta. - Végeztem.

- Mire jutott? - kérdeztem kíváncsian.

- Meghív egy italra és megbeszéljük? Mára elég volt a munkából, lazulni szeretnék - mondta rámenősen a nőci.

- Persze - feleltem, majd kisétáltunk. Bill sehol sem volt, nyilván a barlangba ment, hogy lehúzzon pár felest.


2.


Teliholdra keltem. Egy vonzó forma feküdt mellettem. A horvát nőci rámenős volt, de nem bántam. Feszültség levezetésnek jól jött és megtudtam pár érdekességet. John nyakát svájci bicskával vágták át, nem hatolt mélyre a seb, de eret kapott és elvérzett. Minden értéke a zsebeiben maradt, tehát nem valószínű, hogy egy éhes száj tette. Újlenyomatokat nem hagyott a gyilkos, tudatos merénylet volt. Emili dohány pernyét fedezett fel John hajtincsei között, amely arra enged következtetni, hogy az elkövető cigizett. Valamivel okosabb lettem a semminél többet tudtam meg.

Óvatosan kimásztam az ágyból, felöltöztem. Végigmértem még egyszer Emili testét, aki békésen aludt, majd elhagytam a panziót. Felpörgettem a kölcsönzött Ford Zodiac motorját, majd elhajtottam. Nem volt saját autóm, általában kölcsön kocsikkal jártam. Szerettem volna sajátot, de a fizetés sosem maradt meg nálam, így a gyűjtés gondolata füstbe ment.

Nagybátyám az ötvenes években autószalont vezetett. Jól ment sora, mindig márkás gépekkel szaggatta az aszfaltot, de az titok maradt a családban, hogy miként tett szert nagy lóvéra. Apám a szerencsejátékra tippelt, anyám pedig azt szajkózta, hogy az ő testvére egy üzletember, aki kemény munkával jutott el a meggazdagodásig. Persze miután szükségünk lett volna egy kis pénzre és nem kaptunk, már anyám is más megítéléssel beszélt a nagybátyámról. Nekem jó emlékeim vannak róla, mindig csokoládét hozott, amikor felénk járt és matchbox gyűjteményemet gazdagította.

A Denville Jackson Street 2 előtt fékeztem le a Fordot. Pótolni akartam az elmaradást a munkában. A könyvelési papírok halmaza kissé megrémített első látásra, de aztán fogyni kezdett és már nem is tűnt, olyan vészesnek. Néha John asztalára sandítottam, amely üresen állt. Bill asztala szintén patyolat volt. Vajon mikor végezte el a melót? Gondolkodóba estem, de aztán eszembe jutott, hogy a hullaháztól ide jöhetett, így vezette le az idegességét.

Virradt, mire végeztem. Az utolsó papír a Kobra elszámolásáról szólt. A táncos lányok az alkohol és a pultosok költségét taglalta. Valami azonban szembe tűnt a végösszegnél. Chris a Barlang vezetését az olasz Spencerre szokta bízni, aki tavaly csatlakozott a Piramishoz. Biztos valami félreértés lehet, de jobb lesz utánanézni. Félretettem a könyvelést, majd haza hajtottam és ledőltem. Johnnal álmodtam. Valódi képnek hatott. John mérgesen rohan ki a Fehér Kobrából, Spencer jelenik meg nem sokkal az ajtóban és utána kiált valamit, csak szájról tudom leolvasni. "Majd meglátjuk!" Az egész inkább egy jelenet, semmint álom, de az elmém mégis megjelentette velem. Az egész aztán átcsap valami másba, én vagyok a főszereplője. Egy sötét szobában gubbasztok, nem sokat veszek ki belőle, de ettől még felismerem. Ez a Philadelphiai kollégium szobája. Verejték csordul le a homlokomról, szorongok. Aznap kaptam meg a rossz hírt, hogy édesapám meghalt. Édesanyámra gondolok, hogy mi lehet most vele, hogy képes elviselni apám hiányát. Rettegés tölt el, hogy esetleg kárt tesz magában elkeseredésében.

Izzadságban úszva kelek fel. Gyakran kísért az álom. A tehetetlenség érzése az, amely felzaklat. Legalább akkor ott lehettem volna anyám mellett, hogy könnyebb legyen átvészelni a nehéz napokat. Az eredmény az lett, hogy az alkohol és fű rabjává vált. Okoltam magam a múltért.

A délutáni temetésen a maffia apraja, nagyja jelen volt. Chris sok neves nevet meghívott. Egy könyvelőért ilyen nagy felhajtást, gondolhatná az ember, de a Piramis egy nagycsalád. Az elföldelés után tartott virrasztáson Chris személyesen állt elénk.

- Megtaláljuk a gyilkost és magam fogom kinyírni, ezt megígérem! Igyunk a testvérünk tiszteletére. - Egy-egy pezsgős poharat nyújtott át nekem és Billnek. Koccintottunk, majd lehúztuk a pohár tartalmát.

Később Emili szólalt meg sértődötten.

- Ott hagytál!

- Ne haragudj, dolgom akadt. A munkát el kell végezni, az élet megy tovább. - Rossz volt kimondani, de ez a kegyetlen igazság. John meghalt és a könyvelés ráeső része is minket terhelt, el kellett végezni a munkát, még ha mexikói gyerekek potyogtak az égből, akkor is.

Bill ott hagyott minket, a halottas házi látogatásunk óta neheztel a horvát nőcire.

- A barátod faragatlan tuskó! - jegyezte meg Emili.

- Nem az, csak sok volt ez az egész mostanság - mondtam mérgesen, éreztem émelyeg a gyomrom, a sok pezsgő megtette a hatását.

- Ha te mondod. Különben a megyei rendőrök is érdeklődtek a halálesetről - közölte a nő.

- A megyeiek? Chris megveszi őket és visszahúzódnak.

- Az lehet, én sem panaszkodom, Chris jól fizet, bár még sosem sikerült az ágyamba becsalni. Be kell érnem egy könyvelővel - mondta gúnyosan, majd végigsimított az arcomon. Bizsergés töltött el, de most nem tartottam helyénvalónak.

- Most ne, ez John napja!

- John is azt szeretné, ha jól éreznéd magad - erősködött, kezével a combom környékét tapogatta.

Megragadtam a csuklóját, majd ellöktem magamtól.

- Most elmegyek! - Sarkon fordultam és elhajtottam a Forddal. Egész éjjel vezettem, amíg ki nem józanodtam. Emili túl sokat ivott azért viselkedett úgy ahogy, ezért nem nehezteltem rá.


3


A jazz-zenét egy sarokkal arrébb is lehetett hallani, a Fehér Kobra Barlang erről volt ismert. Leparkoltam a szomszéd utcában, majd átsétáltam az úttesten. Fiatalok mentek el előttem, jókedvűen. Szép, csinos lány és két srác, tök részegek voltak. Persze nem a Barlangból jöttek, a közelben volt még egy szórakozóhely. Inkább fiatalok jártak oda, akik piára és szexre vágytak. Irigykedve néztem utánuk, gondtalan ifjak, akik úgy képzelik, övék a világ, pedig mindenki felett áll valaki. Az ember egy porszem önmagában, bár én is szeretek fantáziálni az ellenkezőjéről.

A Barlangban nagy nyüzsgés fogadott. Megláttam Spencert, és ekkor eszembe jutott a könyvelés, amely nem stimmelt.

- Spencer beszélhetnénk négyszemközt? - kérdeztem, épp egy lotyót ölelgetett magához a hórihorgas olasz. Fekete kalapot és sötétkék öltönyt viselt.

- Kubait? - nyújtott felém egy szivart, majd hellyel kínált. A nőci a színpadra sétált, majd táncot lejtett a pezsgő hangulatú jazz-zenére.

- Ezeket a kis pipiket sosem tudom megunni. - Nevetett, majd ámulattal figyelte, ahogy a szoknya fel-fellibben.

- A Kobra könyveléséről lenne szó. Nem stimmelnek a számadatok. Igaz a munka ezen részét, John végezte, de most így engem terhel.

Spencer elkomorodott, mélyet szívott a szivarból, majd rám sem nézve válaszolt.

- Maradjon a múlt része. Ne foglalkozz vele! Meghívlak egy italra. Denis, hozz egy pohár whiskyt nekünk! - szólt oda a fiatal kiszolgálónak.

- Bár megtehetném, de akkor Chris leszedi a fejem. - feleltem.

- Hugh maradjon köztünk! - mondta bizalmasan, majd felém nyújtott kétszáz dollárt. A pénz egy havi fizetésemnek felelt meg.

- Vissza kell utasítsalak Spencer, beszéljük meg Chrissel, ha csak félreértés, akkor nincs miért aggódni - mondtam, majd felálltam az asztaltól.

Spencer dühösen felpattant.

- Nem jó könyveléssel hozott össze a sors.

- Ezt vegyem fenyegetésnek? - kérdeztem megdöbbenve, majd kezdett összeállni a dolog.

- Távozz a Kobrából Hugh, ma nem akarlak itt látni!

Dühösen ültem be a Fordba. A kormányra csaptam párat, de ezzel azt értem el, hogy megfájdult a tenyerem. Lepergett előttem a valós esemény sorozat. Spencer meglopta Christ, mindig lenyúlt valamennyit a Kobra bevételéből. John észrevette ez a könyvelésben, mint ahogy utólag én, ezért pedig nagy árat fizetett. Haza hajtottam. Nem volt hová bújnom, számolnom kell Spencerrel, mert sokat jártattam a szám. Szerencsére Bill semmit sem tud. Három könyvelő kiiktatása sok lenne egy maffián belül. A hűtőből egy üveg whiskyt vettem elő, majd töltöttem magamnak, ekkor egy hang szólt rám és a felismeréstől megfagyott bennem a vér.

- Tölts nekem is!

- Chris? - kérdeztem. A konyha félhomályában valóban a főnök alakja rajzolódott ki.

Stukkert tartott a kezében. Fehér kalapot viselt, mint általában és komoran a szemembe nézett.

Engedelmesen felé nyújtottam a poharat, majd lassan elszürcsöltük a frissítő nedűt.

- Gondolom tudod, miért vagyok itt? - kérdezte tőlem.

- Sejtem - feleltem. A felismeréstől görcsbe rándult a gyomrom.

- Akkor azt is tudod, hogy mi jön ezután?

- Igen, de lenne egy kérdésem.

- Mond.

- Miért? Megérte?

- Gondolnom kell a jövőmre. A pénz nagyúr. Valaha én is könyvelő voltam, és látod hova felküzdöttem magam. Akinél a több pénz, az birtokol mindent. Így működik a világunk, a maffia pedig hasonlóan.

- Felnéztem rád! A saját maffiád meglopni? Jó emberek esnek áldozatul! - Dühösen felemeltem a hangom.

- Sajnálom a barátod, de szükséges áldozatok mindig vannak és különben sem tudtam róla csak utólag. Spencer műve - védekezett Chris.

- Ó, ha Spencer műve, akkor a te kezed tiszta? - kérdeztem gúnyosan.

- Jó könyvelő vagy Hugh, de nem maradhatnak tanúk. Túl sokat tudsz...

- Egyet viszont kérnék! - vágtam bele a szavába. - Bill semmit sem tud és szeretném, ha így maradna.

- Rendben, egyébként is szükségem van könyvelőre - felelte, majd kibiztosította a stukkert, majd hirtelen elsötétült minden. A tarkóm elöntötte a forróság és ájultan rogytam össze.

Mindenütt sötétség, mintha egy koporsóba zártak volna. Talán meghaltam és a szellemem a sötétségben rekedt. A halottak éreznek fájdalmat, mert a tarkóm nagyon sajog? Hangokat hallok, ekkor elkiáltom magam. Most már biztos, hogy élek, ki tudom tapogatni a börtönöm. Hamarosan kiszabadítanak, vakító fény csap a szemembe, a kezem magam elé emelem, hogy lassan hozzászokjak a világossághoz. Az első, amit megpillantok egy fordított gúla, aztán ahogy kiegyenesedem, rádöbbenek, hogy ez a Gizai piramis és a körülöttem forgolódó emberek, egyiptomiak.