Egy ládányi
történelem Matyóföldről
Több, mint száz éve Baranyi István hosszú útjára indul Szentistvánról az ismeretlenbe, hogy onnan szerencsésen ugyanide térjen vissza. Azt az ismeretlent ma már I. világháborúnak, Nagy Háborúnak nevezzük. Minden településen vannak gyakori nevek, Szentistvánon a Baranyik, Konczok, Aranyosik akadnak a megszokottnál többen, ezért a falubeliek becenévvel emlegették egymást: Baranyi Istvánt dósaiként ismerte a falu népe. A 34. császári és királyi gyalogezred katonája volt, a híres-neves kassai Vilmos bakák egyikeként vett részt a harcokban, öregbítette ezrede hírnevét. (Az ezred tulajdonosa II. Vilmos német császár és porosz király volt, innen ered a Vilmos baka elnevezés.) Első fellelhető levelében 1914 októberében köszönti hitvesét, Simon Rozált és "hászcsaládját". A leveleit a vallásos köszönéssel kezd, ami legtöbbször: "dicsértessék Jézus szent neve és a boldogságos Szűz Máriáé"mondat vagy egy ettől alig eltérő változat. - B.I. a képen jobb szélen áll.
Tábori levelei önmagukban csodálatos
feljegyzések, elmesélik, miként érezte magát egy egyszerű kisember a mindent és
mindenkit elsöprő acélviharban. Néhány érdekes vagy frappáns részletet ragadok
ki soraiból. (A jobb olvashatóság érdekében központoztam a szöveget és
javítottam a helyesíráson is.) A korabeli falusi emberek értékrendjét
mutatja az, amit meghatóan egyik kisfiáról ír: "Hej de szeretném meg látni az én fiamat,
hogy hogyan kaszált a kedves fiam, csak meg ne vágd magad, valami kárt ne
csinálj, de örülök, hogy mán kaszás fiam van." Emellett egy gazda a harctérről is igazgatta az övéit, folyamatosan
érdeklődik az időjárásról, a jószágok és az uraságtól érkező árenda felől is,
vagy éppen utasításokat oszt ki. 1917. márciusában kelt levelében
megemlíti az orosz foglyok szóbeszédét is, a következőket írja, jósolja: "Jó
párom! Akik itt vannak muszka foglyok, örülnek most nagyon, mert a muszka
országba bent háború van, forradalom. Hát így bíznak, hogy máskor is akkor múlt
el a háború mikor forradalom lett." Néhány nappal korábban tört ki a - Julián naptár szerint - februári forradalom,
aminek következében II. Miklós cárt lemondatták.
Tábori levelei önmagukban csodálatos
feljegyzések, elmesélik, miként érezte magát egy egyszerű kisember a mindent és
mindenkit elsöprő acélviharban. Néhány érdekes vagy frappáns részletet ragadok
ki soraiból. (A jobb olvashatóság érdekében központoztam a szöveget és
javítottam a helyesíráson is.) A korabeli falusi emberek értékrendjét
mutatja az, amit meghatóan egyik kisfiáról ír: "Hej de szeretném meg látni az én fiamat,
hogy hogyan kaszált a kedves fiam, csak meg ne vágd magad, valami kárt ne
csinálj, de örülök, hogy mán kaszás fiam van." Emellett egy gazda a harctérről is igazgatta az övéit, folyamatosan
érdeklődik az időjárásról, a jószágok és az uraságtól érkező árenda felől is,
vagy éppen utasításokat oszt ki. 1917. márciusában kelt levelében
megemlíti az orosz foglyok szóbeszédét is, a következőket írja, jósolja: "Jó
párom! Akik itt vannak muszka foglyok, örülnek most nagyon, mert a muszka
országba bent háború van, forradalom. Hát így bíznak, hogy máskor is akkor múlt
el a háború mikor forradalom lett." Néhány nappal korábban tört ki a - Julián naptár szerint - februári forradalom,
aminek következében II. Miklós cárt lemondatták.
A fehér B. I. monogram kissé megkopva, de még mindig díszeleg a katonaláda zárja alatt. A láda különlegessége a benne olvasható majd száz éves írás: "Baranyi István d[ósai] születet 1875 Borsod Megye Szent István on Nejem Simon Rozál születet 1881 B M Szent István on Készült Tilolyba 1915. november 12 én Emlékül készítete egy ruszi A Világ Háborúban"Baranyi István a világégés végeztével hazatért gyermekeihez és "hászcsaládjához", hosszú élete után 1960-ban 85 éves korában tért meg Teremtőjéhez.
Pásztor Levente, Mezőnyárád, 2019.08.21.
