Bolond szél

Bolond szél borzolja a fákat,
Megreccsen néha egy faág,
Haragos felhők felettünk,
Sötétbe öltözött a világ.


Messziről mennydörgés közeleg,
Távolból egy-egy villanás,
Az eső is lassan ideér,
Elbújik bogár s virág.


A madarak csöndben figyelnek,
Gólya sem kelepel tovább,
Szárnyai ernyőként takarják,
Fészkében lévő két fiát.


Hirtelen nagyot dörren az ég,
Sűrű esőcsepp kopogása hallik,
Felettünk felhő bont szárnyakat,
Fű, fa, virág békésen meghajlik.

Egerlövő

Nem vágyom semmire, megkaptam mindent,
mit ember kaphatott: sikert és könnyeket.
Szeretnék mégis visszamenni még,
hol nagykönyvbe írták egykor a nevemet.


Szeretném egyszer látni még,
az utcát , hol gyermek voltam én,
a Csurgót, a Kőhidat, s a templomot,
Hol keresztény lettem én.


Hallgatni kertünkben madarak énekét,
sétálni a Zugon és Kerteken,
boglyát felrakni a Pilikányban,
sírni a temetőn csendesen.


Behunyva szemem, látom azokat,
kik régóta nyugszanak odaát:
szülők, nagyszülők, barátok.
Hallom őseim jól ismert szavát.


Néznek bennünket szelíden,

Értünk aggódnak csendesen,
Lassan peregnek perceink,
Míg szavaik értelmét keresem.