Nyárfalevél

Megsárgult falevél hullott a földre,
nyárfa tövét borítva zizeg a lélek.
Ám jött egy szélvihar sebesen susogva,
megsajnálta, s magával ragadta.
Pörgette-forgatta, messzire sodorta
s egy tölgyes közepébe került, szorongva.
Bíborlevél hullott reá, betakarta
életet lehelve felé, násztáncra hívta.
Őszi napsugár melengette őket,
hűvös szellő nem kímélve

cserzette színpompás testüket.

Száraz falevél, táncuk már az enyészeté.
hangjuk jajong, őz is menekülőben.
Szürkén kopog léptük az éjben,

Nyárfalevél! Mondd, mivé lettél?
Oly messze, miért kerültél?

2008.05.25.

Neked adom

/Anitámnak, egy közös út kezdetén./

Neked, csak Neked adom a tavaszt -
érezd a friss szellő zamatát,
halld a pattanó rügyek zsongását
ahogy dalra fakad minden ág,
virággal borítva a határt.

Neked, csak Neked adom a tavaszt -
eső áztatta föld illatával,
boltíves szivárvány kapujával
s lelkedben újjászületvén az élet
Társad mellett kísérjen kéz a kézben.

Neked, csak Neked adom a tavaszt -
az ébredő Nap aranyló fényét,
a természet színpadán adta
madarak hajnali koncertjét,
az elvetett búza reményét,
s a törekvő holnap ígéretét.

Neked, csak Neked adom a tavaszt -
cserebogár zümmögő táncát,
pásztortüzek lobogó lángját,
a Telihold nyújtott ragyogását
méz illatú, részeg éjszakáját.

Neked, csak Neked adom a tavaszt,
ezernyi apró rejtekével
mert írva vagyon könyvetek lapján:
az új kikelet hajnalán
együtt léptek, egy életen át!

2016.09.27.