Zongora az éjben

Nyitott ablakomban állva
a kerten át, hallgatom
hogy finom, játszi ujjak
hangot csiholnak a zongorán


zeng a dallam, nevet, sír
jajong, szárnyra kel az éjben
mennyi öröm, vágy, bánat sikong
e többszólamú éji zenében


lecsap, felzokog és meg-megáll
vérző ujjak simítják, verik a zongorát
dallama rabul ejt, lelkembe ég
s kertemen átsuhanva
rózsáim szirmán elenyész

Öregapám

Fekszik a dikón, kalapját
szemébe húzza s halk szavak
lassan csordogáló csermelyén
evez messzire
Arca felszántott földjén
izzadságcsepp csillan
s bajusza sűrű erdejében
elrejtezik
Ki tudja, hol jár
mily vidék kietlen útjain
hancúrozik játszópajtásokkal
rendet vág aranyló mezőn
s kévébe köti
a mindennapi életet
Szája csücskét
napfény csiklandja
s lecsüngő kezéből
földre hullik
pipájának kihűlt parazsa