Sarah könyve - részletek


"Talán, ez nem is az én életem? Talán valahova máshova kellett volna születnem? Miért nem találok választ egyetlen kérdésemre sem és miért hiszem azt, hogy nincs senki mellettem? Vagy úgy egyáltalán, miért is akarok én mindent megválaszolni? Néha sokkal jobb, ha semmit sem tudunk. Sosem fogom megtudni, hogy mi az igazság? De hát hogyan is tudhatnám meg, mikor önmagammal sem vagyok tisztában. Túl bonyolult ez a helyzet...

A kedvenc játszóteremen a hinták lágyan ringatóztak a mai éjszakán, a lámpák tompa fénye világította be a kicsi szigetet, amelynek a közepén egy hatalmas nyárfa állt, melynek erős ágára egy padhinta volt kötve. Itt legalább egyedül lehettem minden gondolatommal, úgysem jár erre ilyen későn senki. Ahogyan itt ültem és merengtem, egy lány körvonala kezdett kirajzolódni az éjszakában. Hosszú fekete haja a derekáig ért, benne egy hold alakú kristályos hajcsattal, talpig fehérbe öltözve, a két oldalán volt valami igazán fura, mintha szárnyai lettek volna. Léptei lassúak és kifinomultak voltak, szinte repült. Nem mertem megbámulni. Hirtelen melegséget éreztem, mellém állt, nem is értem, hogy került ide ilyen hamar. Nem akartam felnézni, csak bámultam a földet és a különös alak árnyékát. Nem szokványos árnyék volt, a szélei csillogtak mintha apró csillagokkal lett volna szegélyezve. Gyorsan megdörzsöltem a szemem, hátha kitisztul a kép. Sarah! A felismerés villámként csapott belém.

- Leülhetek? - a hangja dallamos és nyugtató volt.

- P-Persze!- dadogtam, mert még mindig nem akartam felnézni, hogy lássam Symi Lay megváltozott alakját. Már éppen kérdésre akartam nyitni a szám amikor...

- Kérlek ne! Ne kérdezz, csak figyelj rám! Az első kérdésedre a válsz, hogy mi vagyok én, azt mondhatom, hogy egy Azanszkal. Ez amolyan angyal féle, az én kolóniám segíti a nagy feladatra rendeltetett emberek munkáját. Nem én választalak téged, te választottál engem, ha tényleg szükséged van rám, akkor előbb vagy utóbb megjelenek abban a formában, amiben szükséges, ahogyan neked a legtöbbet segíthetek. Értsd jól, ha kell, kutyus leszek, és a hűségre tanítalak, ha kell, feleség leszek és megtanítalak szeretni, de persze mindez csak akkor működik, ha te is akarod. A második kérdésedre, hogy mire vagy te hivatott, arra nem válaszolhatok, de hidd el, mindenre rá fogsz jönni, amit nem most és nem tőlem fogsz megtudni..."


"Kinyitottam az új kicsiny világom ajtaját, és egyszeriben megint bonyolult lett minden. Csak egy íróasztal, egy szék és egy ágy. Az ágyon egy nagyon, talán túlságosan is ismerős boríték. Bevágtam az ajtót, és rohanva készültem milliónyi darabra tépni, újra. Aztán ismét pofon, egy cetli: "S! Ezt ugye nem gondoltad komolyan?" Ordítani bírtam volna. Miért? Már megint, amikor minden olyan normális volt. Oké. Erő, Sarah, erő. Mondogattam magamnak. A szívem és a kezem annyira remegett, hogy alig bírtam leállítani. Oké. Ben. Oké. Nem fog fájni, és elkezdtem felnyitni a fehér, és sértetlen borítékot.Lépésről lépésre haladtam, semmit sem akartam elkapkodni, fehér papír, aminek a közepére gyöngybetűkkel volt egyetlen szó írva: Örökké! Semmi más. Ennyi? Nem akarom elhinni. Semmi magyarázat, semmi szeretlek? Egy nyamvadt 'örökkével' szúrja ki a szememet? Borzasztóan dühös és csalódott voltam, napokig tudtam volna zokogni. De nem, elhatároztam, hogy még csak egy rongyos e-maillel sem fogok válaszolni. És újrakezdem. Ben nélkül..."