Baranyi Ildikó


Jelenleg Székesfehérváron élek, és egy belvárosi óvodában dolgozom, mint óvodapedagógus. Természetesen látom az előnyét, és a hátrányát is a városi életnek. Talán éppen ezért kezdtem el írni az első "Ágota" meséket. A városi gyerekeknek kicsit kimarad az életükből a természetközeliség, az állatok megfigyelése, szeretete, tisztelete. Ilyet a legtöbben csak állatsimogatóban, parkokban élnek át pár percig. Pedig az igény meg van bennük is. Ezért szeretném ezt az élményt kicsit a meséimmel eléjük tárni. Elvinni őket egy olyan világba, ami természetüknél, szemléletüknél, fogékonyságuktól fogva még közel áll hozzájuk.

Mindig, mindenhol elmondom, hogy egy gyereknek faluban felnőni a legjobb. Így gondoltam akkor is, és ma is. Nekem ez a falu, Mezőnagymihály volt. A tiszta levegő, a végtelennek tűnő fák, bokrok, fű, a kis keskeny utcák, a templom harangjainak ismerős hívogató hangja. A szinte családtagként szeretett fecskék, gólyák érkezése, és távozása. Az ismerősök, rokonok öröme, és végtelen beszélgetése, amikor találkoznak. A ropogó téli hó, ami nem olvad el reggelre, hanem csillog, mint a gyémánt hetekig... és a csend! Kell-e még magyaráznom, miért való egy gyereknek a falu?

Ezek az élmények mélyen bennem élnek a mai napig, és nem is akarom megfosztani őket magamtól, sőt! Szeretném átadni mindenkinek. Mert meggyőződésem, hogy ezek az emlékek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a meséimet így tudtam elképzelni, és megírni.

Az első mesekönyvem első meséje Rigóerdőről szól. Ebben a mesében benne van a meséhez, a gyermekvilághoz kötődő szellemiségem, tapasztalatom és felfogásom. Szeretném először ezt megosztani mindenkivel.