Rigóerdő

A gyerekek hamar fel akarnak nőni, mert azt hiszik, felnőttnek lenni jó. Talán nem is sejtik, hogy gyereknek lenni a LEGJOBB! Gyerekként olyan dolgokat is látsz, hallasz, érzel, ami szüleidnek már észrevehetetlen. Pedig ők is voltak gyerekek. Értették a szél, a felhők, az eső, a hó, a nap, a madarak, a fák, az állatok nyelvét, de elfelejtették. Gyere most velem, láss az én szememmel, hallj az én fülemmel, repülj az én szárnyaimmal vissza, oda az én világomba, s legyen az mától a TE VILÁGOD is!

Felkészültél? Akkor helyezkedj el kényelmesen, takarózz be, ha akarod, és induljuk! Kicsi voltam, talán, mint most Te. Kíváncsi, mindig futkározó, felfedező, kalandvágyó, mint te. És az ilyen gyereknek kitárul a világ. A nyarakat a nagymamámnál töltöttem, aki a Tisza mellett lakott, egy Tanyán. Ó, mennyire vágyom oda vissza még ma is. Mami még látott az én gyermeki szememmel, ezért gyakran sétáltunk el a közeli Rigóerdőbe "piknikezni". Kis batyut készített: túrós bélest, pogácsát, és vizet tett bele. Leültünk egy nagy öreg fűzfa alá egy plédre, és mesélt. Aztán már ketten meséltünk, és nevettünk - sokat. Furcsa volt az az erdő...! Tele rigóval, és rigó -, és kakukkfüttyel, tücskök ciripelésével. Éreztem, hogy különös hely: varázslatos. Ha csendben figyeltem, meg sem moccantam, megelevenedett az erdő, más illatot hozott a szél, amely keveredett a Tisza, és a virágok illatával. Még most is érzem ezt. A gyerekek képesek erre: megjegyzik a gyerekkor ízét, illatát. Majd előbújtak a lakói, más lett minden. A fák házakká változtak, volt ajtajuk, függöny az ablakon, s a házikókban ruhába öltözött, beszélő állatok élték mindennapjaikat. A vakondtúrás földvárrá alakult, a tó kristálypalotává. Minden, de minden tele lett élettel, és egy kis faluvá változott. Értettem a nyelvüket. Megértettem Emilke - a hörcsög félelmeit, Nádas Nándi - a béka különcségét, Nyusz - a nyúl feledékenységét, sün apó uffogását, és Karmos mancsos - a macska ármánykodásait. De volt valaki, aki legelsőnek sündörgött oda hozzám: lépésről - lépésre, el - el bújva a bokrok mögé, de mellém lopakodott, rám nézett nagy fekete szemeivel, apró kezeit összekulcsolta, farkincáját várakozón maga köré tekerte, és azt mondta: 

- Nem láttalak még itt. Most költöztél ide? 

- Nem, de nagyon tetszik ez a hely. Jövök még ide sokszor, ez biztos - válaszoltam.

S ekkor vettem észre, hogy egy apró kis egérkével beszélgetek. De értettem, amit mond, és ő is értett engem. Világosbarna hajába rózsaszín szalagot kötött, amihez nagyon jól illett almazöld ruhája. A lábán rózsaszín csizma volt, vállán kis táska. Nagyon helyes kisegér volt.

Ő volt EGÉR ÁGOTA, mesém egyik főszereplője. Tarts velem, hogy megismerd az összes történetét!