Üresedés
Lassan felismerhetetlenségig
ürül a szoba,
és már nem illik rá a szó, hogy enyém, de
nem is tudom, hogy illett-e valaha, vagy
csak
én próbáltam kétségbeesetten megjelölni a
dolgaimmal minden lehetséges felületet.
Valaha ezt a második otthonomnak hívtam,
pedig nincs benne semmi otthonos. A kutyák
is
azt a területet érzik a magukénak, ahová
éppen
befogadják őket, nem ők választanak.
Vizelettel
próbálnak javítani a helyzeten, eltüntetni az
idegen
szagokat, átitatni a sajátjukkal mindent.
Eddig
nekem sem volt választásom, neked igen. Te
egy
pléddel jelölted meg a szobádat, az ablakra
szögelted,
hogy otthonosabb legyen, látszódjon, hogy
valami
a te kezed munkája, de mióta tudod, hogy
odaköltözöm,
azóta redőny van - érdekes, a szüleim is
rakattak,
miután elköltöztem. Ők így búcsúztattak, te
így vársz.
(Műhely, 2018/3.)
